HTML

Ha én képviselő lennék...

...a Parlamentben így szavaznék. Házszabály

Friss topikok

Linkblog

IGEN a parkolási cégek önkormányzatokba kerüléséhez
Egyrészt a fizető parkoló már eredetileg is az adott település bevételeinek növelése (valamint belvárosi tehermentesítése) miatt jött létre, így teljesen jogos, hogy az önkormányzatok közvetlenül felügyeljék a dolgot. (Persze itt föl lehetne hozni, hogy tán a kezdeményező Rogán Antalnak van benne némi magánérdeke is, de ez szvsz elfogadható "ár".)

 

NEM a felelősségre vonás kérdésében
Bár a bevezető 3. pontjával egyetértek, a határozati javaslatot én ebben a formában egyáltalán nem támogatom. Egyfelől az első pontban leírt dologban nem értem, hogy miért keresnek vétkeseket, mikor anno a meterológusok is megmondták, hogy ez a vihar váratlanul tört rá a városra. Ezért embereket hibáztatni nonszensz...
A második pont... no igen. Való igaz, hogy a rendőrök akkoriban nem voltak épp finomak, de ugyanakkor nem csodálkozom a reakciójukon. Tanulságként egy történet: ebben az időben egy étteremben ettem, ahol a mellettem ülő asztalnál egy pesti rendőr ismerősről beszélgettek. Azt mondták, hogy türelmes az úr meg ilyenek, de amikor a nyolcadik utcakő koppant a mellvértjén, akkor neki is elborult az agya.
Most komolyan (és elnézést a kifejezésért, de): nullmorféma lúzer köcsöggyerekek hajigálnak kiképzett, fegyveres embereket, mert azt hiszik, attól jobb lesz. És aztán csodálkozik a nép, ha esetleg a felhergelt oroszlán odakap, és esetleg megsebez valakit... Na neee...

IGEN a Btk. szigorítására
Az utóbbi években tapasztalt jogi enyhülés miatti büntetések megszaporodását bizony szükséges volt visszaállítani. Külön üdvözlendő a tanárok elleni erőszakkal szembeni fellépés rész.
 

 

 

IGEN az államháztartási reformra
Az elmúlt évek visszaélései megmutatták a rendszer hézagait, aminek az új, szigorúbb szabályozás remélhetőleg végleg megszíntet. (Csak nehogy újakat hozzanak létre...) Annak ellnére igen, hogy két részével nem értek teljesen egyet:
1. nem biztos, hogy egy Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. hatékonyabban látja el a feladatát az eredeti "rész"szervekből, értsd: fölmerült bennem a széttagoltság helyett egy összeségében ugyanakkora apparátus, csak egy fedél alatt;
2. nem biztos, hogy jó ötlet, ha a Magyar Fejlesztési Bankot teljesen a gazdaságpolitika alá rendeljük - igaz, jó ha van egy kincstár, amihez nyúlhatunk, DE nem nézzük már kiapadhatatlan forrásnak...

 

IGEN az egyházi iskolák továbbfinanszírozásáról
Az állam mellett a különféle egyházi iskolák a nevelés és az oktatás egyik fő szereplője. Ha nem akarjuk, hogy ezek fizetős elitiskolákká alakuljanak, akkor bizony szükség van ilyen megoldásokra.

 

 

IGEN az önkormányzati választási szabályokra
Bár a rendszer szvsz eddig is jól működött, a jelen szabályozás tovább finomította azt.

 

 

 

NEM a kettős állampolgárságra
Nevezzenek ákárminek, de nálam a nemzetiség és az állampolgárság határozottan nem ugyanaz a fogalom. Összemixelni a kettőt nem tartom szerencsés húzásnak, és nem tartom alaptalannak az ellenzékiek politikai alapú főlelmét (nevezetesen: az állampolgársággal egyéb feltételek mellett választójog is jár - no és akkor kire adja majd a voksát az újonnan "magyarrá" avatott emberke, ki hosszú ideje erre várt? bezony...), hiába nem ütközik (első blikkre) EU-s elvekkel.

Szólj hozzá! · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kepviselo.blog.hu/api/trackback/id/tr922034182

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sólyom aláírta a Btk-módosítást 2010.06.24. 16:45:02

Sólyom László köztársasági elnök aláírta a büntető törvénykönyv több pontján változtató módosítását, amelyet június 8-án fogadott el az Országgyűlés.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása