A tegnapi egy kulcsos SZJA cikk folytatásaként álljon itt a nagyobb fizetéssel rendelkezők nyeresége. Sokan ezt egyenesen igazságtalannak tartják, ami az átlag alatt keresők részéről igaz is. De volt erre egy válasz, miszerint: aki így többet vihet haza, az majd itthon elkölti a jövedelmét.

Ez az a rész, ahol felhúztam a szemöldökömet, mivel szoktam engem is naivnak nevezni, viszont ez a fajta neoklasszikus piaci önszabályozásba vetett hit a valós élet gyakorlatára totálisan fittyet hányó elméleten alapul. És sajnos a valóság ezt igazolta.

Mi lehetett ennek az oka? Hát egyrészt az, hogy a modell csak elköltésben gondolkodott, megtakarításban nem. Ez persze igaz lehet az alacsonyabb jövedelműeknél, de kimutatták (és saját tapasztalatom is inkább ez), hogy a magasabb jövedelműeknél magasabb a megtakarítási hajlandóság is. (Igaz, ez néha eredményez vicces "szegény gazdagok" szituációkat is, de most ne anekdotázzunk.) Vagyis aki így nyer több tíz-száz vagy akár néhány millió forintot, az nem biztos, hogy elkölti, hanem lehet, hogy befekteti, felgyűjti, esetleg egy alapot épít fel belőle.

Persze ahogy mondani szoktam: "A pénz önmagában nem ér semmit, csak ha elköltjük.", ezért előbb utóbb a megtakarítások egy jelentős része is idővel átmegy költekezésbe. És a FIDESZ-KDNP gazdasági vezetés itt hozta fel, hogy ezáltal a magyar ipar termékeit fogják már csak hazafiságból venni. (Újabb naiv feltételezés...) Ez persze igaz lehet a kormányközeli gazdagok "kisebbségére", de kevésbé a többségre: ugyanis ahogyan Schiffer András LMP-s politikus egyszer erre rámutatott, ezek a pénzek olyan termékekre váltódtak be (pl. terepjáró, plazmatévé), amivel nem a magyar ipart támogatták.

Igen ám, de itt jön az a pont, ahol mégis igaz lehetett az elképzelés: sok közgazdász, beleértve nevesebbeket is, ugyanis elfelejti, hogy nem csak termékek és áruk léteznek a világon, hanem szolgáltatások is. (Ez persze eredeztethető abból is, hogy a közgazdaság eredetileg az árutermelés modelljeiből fejlődött ki.) És ha ezekre gyakorolt hatását nézzük, akkor valószínűleg még bejöhet a modell.

Ugyanis ha az ember jobban él, többet keres, akkor nem biztos, hogy egyből dolgokra költi, mert lehetnek ezek szolgáltatások is. Mire kell gondolni: személyi edző, magánorvos(ok), plasztikai sebész, fodrász, hogy a vendéglátóipari (étterem, klub), sportlétesítmény, kulturális meg a szórakozási költekezésről ne is beszéljünk. (Persze pár sajnálkozó felhozhatja, hogy akkor ők külföldre mennek nyaralni - ami igaz is - de szerencsére erősen nyomatják itthon a Wellness turizmust is.) Ennek következtében kifizetődővé váltak ezen ágazatok, hiszen nagyobb valószínűséggel költik majd el ezt a pénzt - igaz, ez nem minden szolgáltatásra meg szolgáltatóra igaz, csak amelyik a vagyonosabb rétegeket célozza meg.

A kérdés tehát nem az, hogy ez fekete-e vagy fehér, hanem a szürke milyen árnyalatát fogja fölvenni: milyen mértékben transzformálódnak az így nyert vagyonnövekedések végül forinttá, és mennyit fog nyerni rajta a magyar termelő és a szolgáltató ipar (mondhatnék arányokat is, de szerintem az utóbbi kerül majd túlsúlyba). Reméljük, hogy a kezdeti keserves tapasztalatok csak ideiglenesek lesznek, és idővel bejönnek az általuk is megjósolt jelenségek - legalábbis azzal jobban járnánk, mintha ha csak az előző verzió állna készen.