A magyar közvélemény általában Nyugat-Európa felé tekint a társadalom, az életszínvonal és a politika tekintetében (bár ez utóbbiból a lokális "sárdobálás" többnyire kimarad...), ami a szocializmus alatt kialakult életszínvonal utáni vágy miatt nem meglepő. Sokan szeretnék, hogy a magyar kormány is is feléjük nézzen, ám ők inkább más példákat kerestek - és találtak is. Hozzátenném, szerencsére!
Az egyik példa kétségtelenül Görögország, igaz, inkább ellenpéldaként. A FIDESZ-KDNP jogosan ismerte fel azt, hogy ha nem fékezik meg az államadósság növekedését, akkor Magyarországra is hasonló sanyarú sors vár, ami a kormány szempontjából hatványozottan igaz lenne: nem ők dönthetnének arról, hogy mit, hogyan, mennyit, hanem külső erők irányítanák a cselekedeteiket. Hiába volna meg bennük a jó szándék, ha ahhoz, hogy megkapják a fizetési csőd előtt a segélyt, jólét kurtító feltételeket KELL teremteniük.
A napokban, mikor a tűntetések és lázongások képei villannak fel a médiában, bizony a jelen magyar korány jogosan érzi helyesnek a cselekedeteiket. Igaz, hogy nekik kicsikét más elképzelésük van ennek megoldásában, mint az Európai Uniónak meg az IMF-nek, ami gyakran konfrontációkhoz vezet (nem egyszerrel a magyar társadalommal is), de amíg a céljuk közös, addig nincs nagy baj.
(Azt már csak így zárójelben jegyezném meg, hogy pl. a tv2 riportja érdekesen torzította a tényeket, pl. amikor az "500 euróból nem lehet megélni" nyugdíjast mutatta. Ilyenkor az átlagmagyar és az újságíró is elkezd számolni, majd kijön, hogy "ezek hülyék, mert mi sokkal kevesebből élünk". Azt persze ilyenkor érdekes mód mindig elfelejtik, hogy a Görögországban "kicsit" magasabb az árszínvonal, amit még tetéz, hogy jelentős turista célpont is.)
A másik példa viszont kevesebb figyelmet kap a médiától, de úgy tűnik, hogy a kormány nem csak példaként, hanem követőként is szegődik a "baráti nemzethez". Ebből már talán kitalálható, hogy Lengyelországról van szó, amely ráadásul hazánkhoz hasonló közelmúlttal is rendelekzik. Sőt, a korábbi Kaczinski kormányt legalább annyira bírálták külföldről, mint a jelnlegi Orbán-kormányt, így akár mondhatni, egy cipőben is járunk: amit ők levetettek, azt most mi húztuk fel.
De van a dolognak egy másik oldala: a lengyelek hihetetlenül mobilisak voltak, aminek eredményeként a közel 40 millió fős lakosságból majd 1 millió külföldön, azon belül is az EU-ban vállalt munkát. Ez persze időnként kellemetlenségekkel is járt (lásd lengyel vízvezetékszerelő, mint az olcsó, igénytelen és számla nélküli munka szinonimája a nyugati sajtóban), viszont sokan repatriálták a jövedelmüket, azaz hazaküldték az otthon maradt családjuknak. Ennek segítségével az ország sikeresen talpra állt, aminek eredményeként több lett a hazai munkahely emiatt sokan hazamentek.
Erős a gyanúm, hogy a jelenlegi kormányunk is hasonló sorsot szán Magyarországnak, ezt erősíteni látszik az oktatásnak a diplomáról a szakképzés felé történő súlypont-eltolása, illetve a második idegen nyelv (ami "meglepő módon" spanyol, francia, olasz) bevezetése az általános iskolák felső osztályába. Persze nem biztos, hogy tíz év múlva is ugyanilyen helyzet lesz nyugateurópában, ahol állítólag a szekember hiány miatt keletről "exportálnak" munkaerőt, de az elgondolással egyébként egyet kell értenem.
