Eredetileg ezt a cikket később szerettem volna megírni, viszont a BKV nehéz helyzete és a MALÉV csődje miatt - sajnos - aktualitást kapott. Így vegyük elő, és nézzük meg az államilag finanszírozott (bár helyesebb szó lenne a nullára mérsékelt) veszteséget.
Valószínűleg minden közgazdász és nem közgazdász egyetért abban, hogy egy vállalkozás (egyéni, cég, stb.) akkor lehet csak működőképes és sikeres, ha a bevételei hosszú távon elérik vagy meghaladják a kiadások összegét. Ha ez a dolog fennáll, akkor nincs gond, nincs probléma, "egyedüli" feladat ennek az állapotnak jövőbeli biztosítása, esetleg javítása.
Hagyományos, liberális piaci értelemben véve ezt csak azok a vállalkozások képesek megoldani, akik olyan termék(ek)et és/vagy szolgáltatás(oka)t nyújt, amire van fizetőképes kereslet. Ha a fogyasztók által termelt bevétel meghaladja az operatív működési költségeket, akkor a dolgok jó úton haladnak, mivel fenntarthatóvá válik a dolog, egyben jelzőszáma, hogy van a dolog után fizetőképes kereslet.
Viszont más az a helyzet, hogy ha egy dolog anyagilag nem éppen fenntartható, de ugyanakkor szükséges, vagy megszokott szolgáltatást nyújtanak az embereknek. A nagy közlekedési vállalatok ide sorolandóak.
Ugyanis évről-évre lehet hallani, hogy ezek a nagy cégek mind veszteségesek, viszont továbbra is működnek. Hogy miből? Hát abból, hogy az állam kompenzáció címszó alatt átvállalja a veszteséget, részt vállalva annak mérséklésében. Mert a mindenkori kormány nagyon jól tudja azt, hogy ezek elengedhetetlen szolgáltatások az emberek jólétére, ezért ha mint cég veszteségesek is, de szükséges őket fönntartani.
A veszteséggel persze kezdeni kell valamit, viszont az ez irányú, gyakran negatív előjelű intézkedések heves ellenállásba ütköznek. (Érdekes pszichológiai jelenség: csak akkor ismerik fel az emberek egy megszokott dolog tényleges értékét és hasznát, ha veszélybe kerül a léte!) Ilyen volt például a vasútvonalak bezárása a Bajnai-kormány idején, amikor is a veszteséges vagy kis hasznot termelő ágakon megszüntették a személyszállítást. Persze nagy volt az öröm az ott lakók körében, amikor a kormányváltást követően ismét megnyíltak ezen pályák, de ugyanakkor a MÁV ismét a nyakába vette ezen terheket.
Hasonlót terveztek a BKV-nál is, csakhogy Tarlós István főpolgármester kijelentette, hogy a járatritkítást nem támogatják. Ezzel a kitétellel pedig igazán nehéz lesz akármit is tenni a költségminimalizálás jegyében, bár akad némi mozgástér. Egyrészt gondolok itt a prémiumok eltörlésére illetve visszafizetésére (teljesen jogosnak tartom azt a meglátást, hogy pénzügyileg veszteséges cég esetén ennek még csak a gondolata se merüljön föl, bármilyen kitartóan is küzdött a felső vezetés ez ellen - hiába, a focit is gólra játsszák), másfelől némi felújításra is, azaz a használt elemeket minél frissebben, működőképesen tartani, hogy az emberek szívesen fizessenek a használatukért.
És most itt a MALÉV esete, akik csak úgy bejelentették, hogy nem tudnak tovább működni. Természetesen okolható ezért a kedvezőtlen gazdasági állapotok, amihez még az EU visszafizetési határozata is hozzájárult, növelve az államadósságot. Emiatt nem csoda, ha végül a vezetők csődeljárást kezdeményeztek, ami a közhiedelemmel ellentétben nem egyenlő azzal, hogy a cégnél "lekapcsolták a villanyt", hanem ideiglenesen szüneteltetik a működésüket, hogy a számláik, tartozásaik kiegyenlítése után folytathassák azt (más kérdés, hogy az élet/gyakorlat szerint sajnos sokan tönkre is mennek ebben).
Ami mondjuk rendben van, de ugyanakkor egy EU-s szabályozást még szükségesnek érzek a légitársaságok csődjére vonatkozóan, teszem azt a csőd bejelentése után bizonyos ideig működtetni kell a gépeket, hogy a rá jegyet foglaló utasok haza kerüljenek, vagy az eljárás alatt nekik kell gondoskodni arról, hogy az utasok hazajussanak (az oda út kevésbé katasztrofális), s ne reggel tudják meg, hogy bocs, de töröltük a járatukat. Nem a magyar légitársaság volt az első ilyen (gondoljunk csak SkyEurope esetére), ezért mindenképpen jogosnak érzek egy ilyen bevezetését.
Hibáztatható a kormány is, hogy miért nem foglalkozott jobban a cég sorsával, illetve az ágazat felé miért nem mutatott nagyobb kezdeményezést a reptér nevének megváltoztatásán kívül. (Ami ugyan tény, hogy sokba került, viszont a Liszt Ferenc bicentenárium mellett olyan magyar ember nevét adták, akit a művelt külföldiek egy jelentős többsége is ismer.) Persze néhány laikus ember már egyből a reptér megszűnését is vizionálta, csak hogy a reptér és a légitársaság nem egy cég, hanem két különálló vállalat, emiatt nincsenek nagyon egymásra ráhatással.
Persze a miniszterelnök is és a többiek is kijelentették, hogy a jövőben lesz nemzeti légitársaság, ami indulónak jó, csak sajnos az akarat ide kevés. Persze talán jobb lett volna, ha ezt már a probléma, illetve az első támogatási figyelmeztető jelek után kezelni tudják, viszont ez sajnos nem történt meg. Reméljük, hogy egyszer tényleg lesz újra MALÉV (vagy akárhogy is nevezik) bár erre most nem látok sok esélyt.
Mi lehet ilyenkor a megoldás? Nyelje az állam is a veszteségeket, vagy tegyen drasztikus lépéseket, például egy drasztikus jegyáremelés? Igen, ez egy jó megoldás elsőre, csak hát hatalmas ellenérzést vált ki az emberekből, pláne a rendszeresen ingázókból, jönnek a "már így sem tudunk miből élni" sirámok (a mi valakinél tényleg igaz, de valakinél nem), és politikailag erős támadófelületet biztosít. A kérdés az állam részéről tehát a benyeljük-e a veszteséget vagy hajtsunk végre kemény változásokat, aminek a szakszervezeteknek még van egy pár szava.
Amire rá kívántam (talán kicsit kesze-kuszán is) mutatni, az az, hogy ezeket a cégeket sajnos nem lehet elmarasztalni a veszteségért: ugyan pénzügyileg mínuszban vannak, megszűnésükkel viszont nagy-nagy problémák állnak elő a belföldi közlekedésben (a nemzetközi talán rugalmasabban Persze jöhetnek az átlagemberek a vezetői fizetéscsökkentő rigmusukkal, csakhogy ez megint egy érdekes probléma, amiről külön bejegyzést érdemes szánni, csakúgy, mint az államilag támogatott veszteséges cégek által felkínált munkahelyekről, különösen a rendszerváltás előtt.