Ha én képviselő lennék...

A múlt hét több, fontosabb hírei (pl. Orbán Viktor évértékelése, a Compact DIsco sikere, Whitney Houston halála) mellett volt egy hír, ami egy kicsit elsiklott, viszont igencsak lényeges információt tartalmazott a jövőre nézve: megérkeztek az Erzsébet utalványok. Elsőre nem tűnik jelentősnek, de lehet, hogy rövid írásomat követően ez megváltozik.

Először is pár szót a cafeteriáról: megoszlanak a vélemények róla munkáltatói oldalról. Van aki semmibe veszi, és inkább pénzt ad a dolgozóinak, van viszont olyan is, aki inkább ilyen célzott támogatásokban látja az emberei boldogulását. Ez egy jelentős üzlet, ami a hozzá kapcsolód adókedvezmények miatt megéri rá beruházni (bár régebben még inkább...), illetve jó az államnak is, mivel akkor a felhasználó üzletek és üdülőhelyek egy számára átlátható rendszerbe kerülnek.

Emiatt nem csoda, ha a FIDESZ-KDNP mellett néhány magyar vállalkozó is megirigyelte a külföldről bejövő cégek (Sodexho, Cheque Dejeuner) kínálta lehetőségeket, így ő is beszáll ebbe az üzletbe. Teszi ezt azzal a nagy magabiztossággal, hogy hatalmas reklámkampányt  (óriásplakát, tévéreklám) kerítettek számára, illetve hogy megvan hozzá a megfelelő felvevő piac is.

Így az üzleti modell mellett növelni lehet a hazai, országon belüli fogyasztást is, mivel ezek a korlátozott fizetési eszközök csak szűk határainkon belül költhetően el. Sőt, a földrajzi korlátoltság mellett időbeli is van, hiszen megvan minden egyes utalvány felhasználási ideje - ha addig nem vásároljuk el, akkor elvész, és a kiadóé a bevétel. (Egyszer egy riportműsorban a riporter azon panaszkodott, hogy belőle élnek ezek a cégek, mert nem tudja elkölteni ezeket. Pedig itt tényleg nem az utalvány kibocsátója a hibás...) Igaz, ezek felhasználás is korlátozott, mert nem elég munkáltatókat, hanem partner üzletláncokat is kell keresni, de valószínűleg ez egyre többeket fog érinteni - reméljük, szegmentáció (azaz: itt be lehet váltani, ott nem) nélkül, bár ez érdekes helyzeteket teremtene.

Persze ez még csak a kezdet, az indulás, a siker még erőteljesen kétséges. De bízom benne, hogy az Erzsébet-utalvány megveti a lábát és sikertörténet lesz. Meg abban is, hogy a versenytársakat nem kívánják jogtalan eszközzel ellehetetlenítve kiszorítani...

Szeretem a rock zenét, ezért időnként belehallgatok a Szent Korona Rádió műsorába is, mint a műfaj talán legnagyobb hazai szószólójába. A jó múltkor viszont egy beszélgetős műsorba sikerült belecsöppennem, ahol a munkanélküliségről volt szó. Az éppen szóhoz jutó fiatalember azt mondta, hogy míg régebben a cégeket államilag kompenzálták, emiatt volt munkahely, addig mára ez nem így van, és ezért van munkanélküliség. Hm, érdekes gondolat, de nagyon egyoldalú.

Mert mi volt régen, a sokat átkozott szocializmus idején? Röviden, tömören: mihelyst végzett az ember a tanulmányaival, egyből elhelyezték valahova. Nem volt munkanélküliség, sőt, a nem dolgozókat egyenesen közveszélyes munkakerülőnek nyilvánítottá. Ez jó volt a dolgozónak (de tényleg), mert megvolt a havi keresete, ennek következtében a napi betevő falatja is. De akkor mégis miért szűnt meg a rendszer?

Egyszerűen azért, mert a cégeknek, illetve az őket birtokló államnak hosszútávon nem volt jó. Ennek oka pedig nagyon egyszerű: a vállalatok veszteségesen voltak. Ezt a hiányt állami támogatásból, az pedig folyamatos kölcsönfelvételből finanszírozta, ami egy idő után nem volt tartható, mert kártyavárként omlott volna össze a rendszer. Emiatt is volt szükség a rendszer és szemléletváltásra, hogy a pénzügyi stabilitás valamennyire egyensúlyba kerüljön.

Persze az egyszeri ember ezt már nem így élte meg, hiszen a felfokozott várakozásokat, illetve a (tévesen elképzelt) nyugati életmód helyett szörnyű valóságként rázta meg a valóság. Azóta a privatizáció, magánkézbe adás egy szomorú mellékjelentést kapott a tömeges elbocsátásokkal, ezáltal a munkanélküliség megjelenésével. Ezt a változást egy olyan társadalom, ahol korábban egy ember egész életében egy munkahelyen robotolt a nyugdíjig, no meg létezett a kmk fogalma, érthetően bizony nehezen tolerálta.

A dolgot máig sem heverte ki, máig itt vannak (divatos politikai kifejezéssel élve) a régi rendszer csontvázai, és a munkanélküliséget mint valami hihetetlenül katasztrofális dologként kezelik. Való igaz, hogy modern társadalmunkban bevétel nélkül nehezen lehet megélni, de ugyanakkor ki kell használni a benne rejlő lehetőséget is. Erről viszont egy másik bejegyzésben fogok írni...

Sok ember kedélyét borzolta külföldön és itthon is a hajléktalanokat ért támadás, miszerint büntetnék azokat az embereket, akik életvitelszerűen az utcán élnek. A liberálisok természetesen azonnal támadásba indultak, míg a konzervatívok teljes mértékben támogatják a kezdeményezést. Az én véleményem viszont erőteljesen felemás.

Magával a kezdeményezés alapcéljával, miszerint tüntessük el a hajléktalanokat az utcáról, teljes mértékben egyetértek. Az okok gondolom nyilvánvalóak: általában koszosak, büdösek, kukáznak, részegek, és a kéregetésükkel, de általában már a látványukkal is csak zavarják a járókelőket és az ott élőket, nem beszélve ilyenkor tél idején az egészségügyi és fagyhalálos kockázatokról. Olyan probléma ez, amit ha nem kezelünk megfelelően, akkor csak tovább növekszik, és később nagyobb bajok származhatnak belőle.

Tehát dolog kezdeményezés része, miszerint valamit kell velük tenni, teljesen rendben van. De a megvalósítási fázissal már nem értek egyet.

A probléma ugyanis ott kezdődik, hogy a törvényalkotó(k) a hajléktalanságot a bűnözéshez hasonló, tudatosan választott létformának tekintik. (A kettő egybefonódásáról megint lehetne cikkezni.) Ami nagyon nem így van, mert - meglátásom szerint - a hajléktalanság inkább a körülmények összjátékának köszönhető, rákényszerített életforma, mintsem egy olyan elgondolás, hogy "én most elmegyek lopni".

Innentől kezdve az, hogy magas pénzbüntetést szabnak ki olyan emberekre, akiknek ráadásul még semmijük sincs, erőteljesen nonszensz kategória. (Bár ha ez az összeg munkára konvertálható, akkor van némi ráció...) A jó kezdeményezést itt rontották el, hogy egy nem kellően átgondolt, de egyszerűen kivitelezhető megoldást választottak.

Mi lehet ennek az eredménye? Egyrészt a hajléktalanok átvándorolnak más kerületekbe, és ott élnek tovább. De ha a Józsefvároson kívül az összes többi önkormányzat is elfogad ilyen rendeleteket, akkor további nomád vándorlás lesz belőle. Egészen addig, amíg a főváros teljes területéről ki nem tiltják őket, aminek eredményeként létrejöhet Budapest közvetlen szomszédságában egy, a világ legnagyobb városaihoz tartozó nyomortelep. Izgalmas jövőkép? (Persze nem valószínű, hogy ez így lesz, de lehetséges alternatívaként tekintek rá.)

Megoldás? Ha ezeket az embereket egy külön helyre zárták volna, ahol kiszolgálják őket, csak félmegoldás lenne a problémára. Ha viszont a munkaerejüket hasznosítani tudják, pontosabban az ellátásért cserébe dolgoznának, akkor azzal már előrébb jutnak, így a börtönviselt rabokhoz hasonlóan vissza lehet őket vezetni a társadalomba. Persze itt nem valami nagy és bonyolult dologra kell gondolni, hanem egyszerűbb köz vagy társadalmi célú munkákra, de ha meg lehet oldani a az elhelyezésüket, akkor az már félsiker.

Persze ez utóbbira rá lehet sütni a modern kori rabszolgaság bélyegét is, ami sajnos teljesen igaz. Viszont el lehet gondolkodni, hogy mi a jobb: kötöttségek között, de egy megfelelő életszínvonalban élni, vagy teljesen "szabadon" nyomorogni. És erről ne, vagy ne csak a szociológusokat és egyéb bölcsészeket, hanem az hajléktalanokat is kérdezzük meg!