A pénzügyi reformtervezet legnagyobb visszhangot kapott intézkedése a bankadó. Sokan sokféleképpen reagálnak rá, de ha engem kérdeznek: én javarészt helyeslem, sőt, nem módosítanám a mértékét sem.
Ám anno én nemlegesen szavaztam erre, mégpedig egy ok miatt: nincs eléggé lekorlátozva. Ugyanis az ügyfelek joggal félhetnek attól, hogy ezt az intézetek rájuk fogják testálni: megnövelt kezelési költségek, csökkentett letéti- és emelt hitelkamat.
Én ennek a lekorlátozását hiányoltam a törvényben, ezért bevezetnék egy meghatározott olló maxot, azaz a letéti és hitelkamat százalékpontos maximumát. (Persze jó alapos finomítás után...) Így ebben az esetben nem kell azon aggódni, hogy nagyon elszállnának a törlesztőrészletek kamatai, mivel ez esetben a betétit is maguk után kell húzniuk.
Szóval erről röviden ennyit, de ha bármi eszembe jutna még erről, akkor hétfőn 9:30-kor ezzel indítok. Ha nem, akkor egy másik témáról értekezem majd.