HTML

Ha én képviselő lennék...

...a Parlamentben így szavaznék. Házszabály

Friss topikok

Linkblog

Eredetileg egy másik cikkel tértem volna vissza tél-tavaszi álmomból, de ugye a mai napon történt egy olyan esemény, ami mellett nem lehetett szó nélkül elmenni.

 

 

Az előző hetek herce-hurcája után nem csodálom, hogy Schmitt Pál, immár a kitüntető dr. előtag nélkül, lemondott a köztársasági elnöki posztról. Noha a döntését meg is értem, de ugyanakkor az egész eseményt túlragozottnak éreztem. Nem beszélve arról, hogy ír egy új PhD dolgozatot - na de egy ilyen pozíció mellett, aminél az ember idejének utolsó másodperce is be van osztva, mikor tudná ezt kivitelezni?

Az egész ugye a HVG által kirobbantott plágiummal-üggyel kapcsolatos, amiben okos, hozzáértő szemek fölfedezték, hogy a dolgozat egy jelentős része lényegében nem saját gondolat, hanem fordítás. Igaz, hogy egy kevéssé ismert nyelvből, de fordítás. Ami pedig akkoriban is főbenjáró bűnnek számított (bárki, bármit is állít), még ha a magyarra ültetéskor ezt ugye át is kellett tenni az anyanyelvünkre.

Ugyanakkor ez nem egyedi eset, hiszen többször, többektől, főleg egyetemi tanároktól lehetett hallani, hogy a diák nem önálló gondolatokat, vagy másutt olvasott dolgokat nem a saját szavaival adott elő, hanem egyszerűen csak átmásolta valahonnan. Tény, hogy ma már a különféle szűrőknek köszönhetően ennek a gyakorlata drasztikusan lecsökkent, de a fent említett doktori disszertáció megszületésekor még nem tudták így ellenőrizni. (Azt meg senki se várhatja el egy akadémikustól sem, pláne középkorútól, hogy a fejében meglegyen a világ összes tudományos anyaga.)

Aztán sajnos az egész ügy nagyon is elharapózott, és most ez lett a vége Schmitt köztársasági elnöki karrierjének. (Aztán ugye az országgyűlés még rábeszélheti, hiszen 15 napig van idejük ezen a kérelmen változtatni - bár tény, hogy sajnos nagy népharagot váltana ki, ha mégis maradna a helyén.) Jó kérdés ezután, hogy ki fogja követni a helyén. Kövér László a törvény szerint ideiglenesen átveszi a szerepét, de én esélyesnek látom őt következő köztársasági elnöknek is. Aztán hogy ki lesz a többi, még kérdőjeles, az viszont 99 %-ban biztos, hogy az ellenzék nem fog állítani jelöltet. (Még ha sikerülne is az MSZP-nek meg a Jobbiknak megállapodni, akkor se tudnák megválasztani.)

A kérdés az, hogy ennek milyen nemzetközi visszhangja lesz. Mert az rendben van, hogy eddig nem volt külhoni visszhangja, de a lemondásnak már biztosan lesz. Ez egy jó kérdés, hogy milyen folyamatokat gerjeszt majd, meg mennyire fogja hazánk megítélését módosítani. Politikailag lehet kedvezőbben hat a megítélésre egy "Orbán-katona" kiesése, de ugyanakkor további bizonytalanságot is gerjeszthet, aminek a forint árfolyam látja meg hosszabb-rövidebb távon a kárát.

Szóval, nem lesz egyszerű dolog, és még közel sincs vége. Főleg, hogy a lemondott köztársasági elnökök is kaptak utólag "céges autót" meg alkalmazottat, meg ugye tiszteletdíjat - más kérdés, hogy ők a teljes hivatali idejüket kitöltötték, ellentétben Schmittel. Meglátjuk, hogy a margó hova fog tovább terebélyesedni.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kepviselo.blog.hu/api/trackback/id/tr494356335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tisztakéz · http://netes.8x.hu/ 2012.04.11. 20:34:06

Egy sértődött ember vagdalkozása, akitől elvették a játákát!! Ez Pali bá reakciója.