HTML

Ha én képviselő lennék...

...a Parlamentben így szavaznék. Házszabály

Friss topikok

Linkblog

Rovatomat most a hatalmon lévő pártszövetség másik felével, a Keresztény Demokrata Néppárttal folytatom.

Sokan csak kis töltelékpártként tekintenek rá, egyfajta "hokedlire", amivel a FIDESZ meg tudta ugrani a kívánt 2/3-os lécet. Noha van némi igazság a fenti állításban, ám aki a párt szerepét csupán ennyiben látja, az túlságosan is lebecsüli őket.
Kezdjük ott, hogy a KDNP egy keresztényi alapokon nyugvó konzervatív párt. Igaz, ezeket a társára is rá lehet mondani, de az ő esetükben erősebben jelentkeznek ezen értékek, továbbá ideológiailag kevésbé rugalmasak. Ami nem feltétlenül baj.
Az általuk benyújtott törvényjavaslatok is ezek mentén vázolható fel: teljesen beleillik a képbe a család fontosságának hangsúlyozása (pl. a nagycsaládosok kiemelt támogatása, de akár Pálffy István törvényjavaslatát is idevehetjük), illetve a kereszténység kiemelt szerepének erősítése (pl. az általuk javasolt alkotmánymódosítások). Nincs is ezzel semmi gond, mivel Magyarország hagyományosan keresztényi alapokon nyugvó állam, valamint összecsengenek a társpárt véleményével. Ugyanakkor pont ez utóbbi miatt kicsiny az önállóságuk.

Az egyetlen kérdés csak az, hogy a jövőben is így marad-e ez a szövetség. Mert jelen álláspont szerint tartós lesz, de négy éve még az MSZP-SZDSZ viszonyra is ezt mondták. Tudom, most lehetne mondani, hogy az egy koalíció volt, míg a jelenlegi egy pártszövetség. Viszont a kettő között kb. annyi a különbség, mint az élettársi viszony és házasság között: az utóbbi formailag erősebb kapcsolatot jelent. Viszont mind a kettő felbontható...

A Lázár-féle alkotmánymódosítások során még a KDNP is megingott, de végül támogatta a javaslatot. Viszont ez a kis közjáték rámutatott arra, hogy bizony ez a kapcsolat is sebezhető, sőt, akár föl is bontódhat. Márpedig ekkor új helyzet teremtődne, mivel továbbra is a FIDESZ marad a legerősebb párt, viszont társa esetleges kiszállásával pont nem lenne már meg az egységes 2/3-os többség.
Szóval, már csak ezért sem lebecsülendőek...

Most, hogy a kormánypártokkal végeztem, a következő héttől az ellenzékiekről értekezem tovább, méretük szerint "csökkenő" sorrendben.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kepviselo.blog.hu/api/trackback/id/tr582425744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.