HTML

Ha én képviselő lennék...

...a Parlamentben így szavaznék. Házszabály

Friss topikok

Linkblog

IGEN a cégek vezetésének indokolt átvételére (T/1334)
Bár a törvényt a jelen vörös iszapos helyzet kényszerítette ki, viszont e nélkül is igennel szavaztam volna rá: teljesen jogos, hogy az állam indokolt esetben átveszi egy magán- és profitérdekeltségű vállalkozás irányítását a tényszerű feltárás illetve a rendbehozás céljából - még ha ez ellenkezik is a cégvezetés addigi filozófiájával. Ugyanakkor megértem az ellentábor aggodalmait is, hogy ezzel az állam befolyást nyerhet adott esetben egy nagy vállalatban, és félnek, hogy a rákosi idők elkobzásai térnek vissza. (Ellenben a mostani "szokatlan rendelkezés" lehet, hogy alkotmányellenes - de mibe kerülne a jelenlegi kormánynak módosítani? :)

IGEN a migrációs törvény harmonizációjára (T/1320)
Teljesen rendben van, hogy az Európai Unió közösen szabályozza a harmadik országból származó emberek dolgait - igaz, csak átfutottam a javaslatot. Lehet, hogy ha mélyebben elolvasnám, már nem tetszene ennyire...

 

 

IGEN az ügyvédválasztás kivételére a közbeszerzésből (T/1172)
Önmagában kedvező lépés, és a jogharmonizáció szempontjából is helyes, hogy az ügyvéd megválasztását kiveszik a közbeszerzési kötelezettségből. Bár az indoklást kicsit hebehurgyának találtam, mert az említett bizalmi kötődés még visszarúghat. (Avagy haveri alapon alacsonyabb áron kínálunk szolgáltatást egy barátnak/ismerősnek/szomszédnak/ivócimborának, mint egy nem barátnak...)

IGEN a közhasznúság igazolására (T/400)
Nagyon helyes a szigorítás, főleg, hogy milyen történeteket hallottam egyes felhasználásokról.

 

 

 

IGEN a külföldi kirándulás csereiskolás segítésére (638/33)
Bár a javaslat önmagában nehéz terheket ró az iskolákra (értsd: magasabb útiköltség, adott esetben vízum meg útlevél is), viszont a testvériskolákkal való kapcsolat egy jó kiegészítője az elképzelésnek.

 



IGEN a fenti törvény MSZP-s javaslatára (638/12)
Bár az eddigiek során az osztálykirándulások inkább a kulturális helyekre összpontosultak, ezért nem változtat sokat a bevált dolgon, de a hátrányos helyzetűek támogatása miatt mégis mellette török lándzsát.

 

 

IGEN az Európa Nap jobb megünneplésére (638/31)
Bár hazánk még csak újonc az EU-ban, de nem árt némi nagyobb hangsúly az Európa Nap megünneplésére - még ha ezt egyes politikai oldalról hevesen ellenzik is.

 

 

Most nézem, mindenre igent nyomtam...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kepviselo.blog.hu/api/trackback/id/tr792363755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.